Kuba hírek - Kína - Kuba kapcsolat



 
Szerkesztő: Fiesta Cubana

Tárgyalást folytatott Wu Bangguo és Ricardo Alarcón.


A Kínai Nemzetközi Rádió arról számolt be, hogy Havannában találkozott szerdán Wu Bangguo, a kínai Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottságának elnöke és Ricardo Alarcón de Quesada, kubai házelnök.
 
A két ország képviselői a már meglévő baráti együttműködés folyamatos fejlesztéséről állapodott meg. A kínai képviselő elmondta, hogy a viszony a diplomáciai kapcsolatok megléte óta jó Kína és Kuba között, országa pedig a jövőben is támogatni fogja Kuba szuverenitását és segít a beavatkozásokkal szembeni védekezésben. Hangsúlyozta, hogy a kínai kormány és a Kínai Kommunista Párt Kuba - politikája a nemzetközi helyzet változásának ellenére sem változik.

Ricardo Alarcón elmondta, hogy Kína eredményeit az egész világ elismeri, példaként állnak a szocialista országok előtt, majd a kubai nép nevében megköszönte, hogy Kína már régóta segíti országukat.