Kuba hírek - Kuba - New Orleans járatok?
A New Orleans-i polgármester azt nyilatkozta Havannában, hogy a város reméli, azzal hogy járatokat hoznak létre New Orleans és Havanna között, fejleszthetik a két állam közötti kapcsolatot.
“Óriási lehetőséget látunk a fejlődésben, amennyiben Barack Obama elnök továbbra is ezen az úton halad majd.„– mondta Ray Nagin egy interjúban.
“Az első dolog, hogy megszerezzük az engedélyt, aztán jöhet minden sorban!”- tette hozzá. Az engedélyt valószínűleg januárban kapják majd meg.
Nagin és a New Orleans-i hivatalnokokból álló bizottság tárgyalni érkezett Kubába, olyan kérdésekről, mint a hurrikánokra való felkészülés vagy a kereskedelmi lehetőségek, beleértve a repülőjáratot.
Obama elnöksége óta az Amerikai Egyesült Államok és Kuba már több kisebb lépést is tett az 1959 óta tartó ellenséges viszony javítására. Obama enyhített a hajózási tilalmon azáltal, hogy engedélyezte, hogy a kubai -amerikaiak szabadon utazhassanak hazájukba, de a kongresszus előtt van az általános tilalom megszüntetésére irányuló törvényjavaslat is.
Nagin szerint amennyiben a tilalmat eltörlik, New Orleans profitálhatna a repülőjáratokból, Havannában pedig megnőne a turista forgalom. Jelenleg csak különjáratoknak engedélyezett az utazás a két ország között, de a kereskedelmi repülőjáratoknak még nem.
A találkozó másik kérdésének tárgyalásakor Nagin elmondta: delegációja sok időt szánt arra, hogy megtanulják a kubaiaktól, hogyan készüljenek fel nagy viharokra. A sziget gyakori célpontja a hurrikánoknak, de ritka a vihar okozta haláleset. New Orleans még mindig a Katrina hurrikán által okozott károktól szenved, ami több mint 1500 halálesetet és kb. 80 milliárd dollár kárt hagyott maga után 2005-ben.
Nagin szerint Kuba sikerét a nép azon képessége okozza, hogy mozgósítani tudják az embereket és időben megmenteni a pusztítás elől, ugyanis vihar esetén az evakuálás kötelező Kubában, de Amerikában nem. A kubaiak azonban nincsenek felkészülve egy igazi, nagy, az ország akár 80%-át is érintő hurrikán kárra, ennek átgondolására ösztönzik a helyi vezetést, illetve segíteni szeretnék a felkészülést.
|
|