Kubai látnivalók - Havanna, Óváros



 
Szerkesztő: Fiesta Cubana

Havanna történelmi óvárosát az UNESCO 1982-ben a kulturális világörökség részévé nyilvánította. Ezután kezdődött a kerület egykori pompájának helyreállítása. A spanyol-andalúziai építészeti hagyományok jegyében fogant negyed a legnagyobb fennmaradt gyarmati központ egész Latin - Amerikában.


La Habana Vieja-ban annyi a gyönyörű utca és épület, hogy szinte minden sarkon érdekes látnivalóra bukkanunk. Ezek közül szeretnénk bemutatni most néhányat, melyeket egy kellemes séta alkalmával is megtekinthetünk.
 
Calle Obispo

Calle Obispo /Obispo utca/
 
Ezt az utcát a XVI. És XIX. Század között épült gyönyörű gyarmati épületek, köztük régi fűszerboltok és más patinás épületek szegélyezik. 
 
 



Plaza de Armas 
 
A gyarmati óváros központja, elegáns és tágas tér, melyet barokk épületek és királypálmák szegélyeznek. Az 1600-as években épült, hogy felváltsa Havanna korábbi vallási, közigazgatási és katonai központját, a Plaza Mayort.
A tér közepén álló szobor Carlos Manuel de Céspedest ábrázolja.
A tér körül, illetve a teret körül ölelő utcákban találhatjuk az óváros legfontosabb épületeit, látnivalóit.
 
 
Palacio de los Capitanes Generales

Palacio de los Capitanes Generales
/Kormányzói palota/ 
 
Szintén a téren található ez a szép barokk palota, benne Havanna egy legfontosabb múzeumával, mely a város történelmével ismertet meg minket /Museo de la Ciudad/. 1780-tól laktak ebben a kormányzói palotában a sziget spanyol elnökei és kormányzói. Az udavaron a királypálmák között Kolumbusz Kristóf szobra áll. A palota előtt gyakran rendeznek zenei és táncos előadásokat.
 
 
 

El Templete

El Templete
 
Az 1828-ban épült neoklasszicista épületben álló templom a város alapításának állít emléket. A templom előtt álló oszlop azt a helyet jelöli, ahol 1519-ben egy ceibafa alatt megtartották az első havannai misét.
 
 



Castillo de la Real FuerzaCastillo de la Real Fuerza
 
A XVI. Században épült erőd Havanna első katonai létesítménye, s az Újvilág 2. legrégebbi erődítménye. Széles várárkai, szögletes sáncai és magasba törő tornyai a kalózok távoltartására épültek. A várban ma fegyvermúzeumot és a kubai kerámiaművészetet bemutató tárlatot találunk.
 
 
Plaza de la Catedral /Katedrális tér/
 
Elbűvölő atmoszférájú tér, ahol gyarmati ruhákba öltözött nők sétálgatnak az árkádok alatt. Ha elfáradunk, csendes kis kávézókban, éttermekben élvezhetjük az élő zenét. 1592-ben itt épült meg az Újvilág első vízvezetéke, mely a városlakókat és a kikötőben horgonyzó hajókat látta el friss ivóvízzel. 
 
Plaza de la Catedral
 
 
Catedral de San Cristóbal /Szent Kristóf-székesegyház/
 
„Kőbe komponált zene”, ahogy a kubai író, Alejo Carpentier nevezte a lenyűgöző homlokzatú székesegyházat, mely grandiózus látványt nyújt két nagy, aszimmetrikusan elhelyezkedő harangtornyával, falfülkéivel és oszlopaival. Építése 1748-ban kezdődött, jelenlegi nevét 1796-ban kapta, amikor /a néphit szerint/ itt helyezték el Kolumbusz Kristóf maradványait. 
A tornyok tetejéből remek kilátás nyílik Havannára.
 
 
Bodeguita del Medio
 
Ez a kis bár annak köszönheti népszerűségét, hogy egykor törzsvendégei közé tartozott Ernest Hemingway is. Egykor kis fűszerüzlet volt, de ezt hamarosan kibővítették egy bárral is, ahol az amerikai írón kívül olyan hírességek fordultak meg, mint Nat King Cole vagy Gabriel García Márquez.
 
 

Plaza Vieja


Plaza Vieja
 
Ez a tér újra hamisítatlan gyarmati pompájában tündököl. Az 1559-ben kialakított tér egészen a XIX. Századig Havanna első számú közterének számított. A teret keretbe foglaló paloták erkélyei a középen álló szökőkútra tekintenek. 
 
 


Museo del Ron
 Museo del Ron
/Rummúzeum/
 
A látogatók itt követhetik végig a leghíresebb havannai rumfélék készítésének folyamatát. A túra alkalma során lehetőségünk van megkóstolni azt, amit egy kubai író „a cukornád vidám gyermekének” nevezett.