Nobel-békedíj Fidel Castrónak?



 
Szerkesztő: Fiesta Cubana

Nobel-békedíj

Egy internetes oldalon kezdődött aláírásgyűjtés célja, hogy elérjék, Fidel Castro volt kubai elnököt is jelöljék a Nobel-békedíjra.

 

 


A szervezők tették közzé a hírt, miszerint argentin állampolgárok indították el az aláírásgyűjtést a volt kubai elnök, Fidel Castro jelöléséért. Az ügy támogatására buzdítják többek közt a politikai, emberi jogi, társadalmi, kulturális csoportokat is.
 
Fidel Castrót azért tartják megfelelő jelöltnek, mert míg más Nobel-díjat kapott vezetők katonákat küldenek idegen országokba, rakétákat vetnek be és elpusztult népeket értékeit fosztogatják, addig a volt kubai elnök több, mint száz országba küldte Kuba orvosait, művészeit, segítve ezzel a béke megteremtését.
Elnöksége alatt /1959-2007/ óriási eredményeket ért el Kubában az egészségügy és az oktatás területén.
 
A felvetés azért is érdekes, mert köztudott, hogy Kuba egyike azon kevés országoknak, ahol jelenleg is kommunizmus van, melyet emberjogi szervezetek folyamatosan bírálnak, amiért nem tartják tiszteletben a szabadságjogokat.